Sok olvasóm unottan sóhajthat most, hogy “már megint”?
Bizony, a blog története során már sokszor bemutatkoztam, mondván, hát ha jön új ember.
Na, hozzuk a konyhakést és vágjunk bele.
Szóval, a nevem Salera Matthews, de az olvasóim csak Lerának hívnak. Nem árulhatom el nektek a polgári nevem – bár páran tudják – mert szeretném elkerülni, hogy bizonyos személyek zaklassanak, talán furcsán hangzik, de már volt rá példa.
Na de ennyit a nevemről, annyit kell tudnotok rólam, hogy 1992. április 30-án születtem, hajnali fél háromkor, az az, ha jól számolom és nem csökkentek a matematikai képességeim az évek során, idén lesz, hogy huszonnégy éve erre a planétára pottyantam. Lássuk, mit hagytam még ki…
Ja igen!
2013-ban végeztem a főiskolán kommunikáció és médiatudomány szakon és október elsejétől egy magazinnál dolgozom szerkesztő-újságíróként. Sokáig tartott, míg elértem idáig, de SIKERÜLT! Erre a mai napig büszke vagyok és el kell, hogy mondjam, sokszor úgy éreztem, hagyom a csudába az egészet és életem végéig aktakukac leszek, de a bennem élő Lázadó nem engedte. Így bár párszor pofára estem, csalódtam emberekbe, és legtöbbször magamban is, végül mindig felálltam és nem adtam fel. Mint mindenki másnak, nekem is voltak hullámvölgyek, mit hullámvölgyek, hullámszakadékok az életemben, amik néha akkorának tűntek mint a Grand Canyon. Nem is értem, mi vezetett el idáig. Néha csak megállok és arra gondolok: Kislány, hogy jutottál el idáig? Az, hogy jó ötlet volt-e ennyit küszködni, azt majd a Sors eldönti.
Nagyjából 14 éves korom óta írok, míg a blogolást nagyjából két éve kezdtem el rendszeresen. Előtte is voltak honlapjaim, de egytől-egyig elrontottam őket. Kamaszként még csak a történeteimet posztoltam, de erről fokozatosan leszoktam, amikor rájöttem, hogy amíg nem vagyok teljesen kész velük, nem érzem úgy, hogy igen, ezt megmutathatom a világnak, addig nincs értelme posztolni, hiszen egy újabb támadási felületet adok azoknak akik gúnyolni akarnak. Sokszor kritizálták az írásaimat, kinevettek, gúnyoltak, hogy álomvilágban élek, sőt nem egyszer azt mondták hazudok, de ma már könnyebben viselem ezeket a megjegyzéseket. Kezdem elfogadni, hogy vannak akik szeretik a történeteimet, legyen szó akár egy másik bolygó hercegéről, három cukrász boszorkányról, vagy épp egy tanárnőről, aki egy kezelhetetlen osztállyal küszködik a sikerért.
Huh, mit is mondhatnék még?
Jaj tudom! Hajlamos vagyok a hadarásra, de olyan szinten, hogy meg sem értenétek amit mondok, és ez a helyzet a gépeléssel is. A minap egy ismerősöm ugyanis felhívta rá a figyelmem, hogy amilyen gyorsan beszélek, olyan gyorsan gépelem be a szavakat a laptopomba. Ami hűséges társam volt az évek során. Komolyan, nem hiszem, hogy akadna olyan író, aki tudna élni a laptopja nélkül. Az a helyzet, hogy én annyira megszoktam az enyémet, hogy ha a legkisebb baj van vele, már aggódok, hogy mi lesz az írásaimmal, hogy fogok dolgozni, vagy hogy hová lesznek a mentett anyagaim.
Nos, ez lennék én, és ha bármi kérdésetek lenne velem kapcsolatban, csak szóljatok! 🙂 Ám kezdetnek be kell érnetek ennyivel, hiszen ahogy nézegettem a témáimat, ez alatt az egy hónap alatt alaposan meg fogtok ismerni, szóval csak türelem és mindenre fény derül.
Örülök, hogy visszatértél 🙂 , bár sajnálom, hogy eddigieket már nem lehet olvasni!